.

...innen csak a fák tetejét látni..fúj a szél.A közel 35 fok után ez szinte megváltás.
Érzem ahogy a főúton mozog az élet..remeg a padló a lábam alatt.A 3. nyamvadt albérlet,és ez már nem is egyedül...Közös.Egy másik hasonló sorstárssal.Csak az ő fia 12.Az enyém csak 2..nem egyszerűbb így,de könnyebb.A kicsi itt serte-pertél körülöttem.Kezd fáradni.Ma sétálós napunk volt.Cipő vásárlás,bolt..hosszú volt az út,és meleg.Most a tv-re mutat,és azt mondja MA(ez macit jelent,jelen esetben a TV macit)..aztán még halkabban suttogja "acik"(alszik)...szeretem..okos.. :)
Szeptembertől bölcsibe megy.Én meg dolgozni.Fáj a fejem.107 gondolat cikázik a fejembe...hogy?és mennyit?és hova?és megint csak hogy??...egyedül..
Nem tudom,hogyan kéne...nem az anyagiak..azt az ember megoldja,beossza,kispórolja,vagy maximum csak néz,hogy mi?!Hanem hogy egyedül...egyedül indulok neki az életnek,munkának,bölcsinek..
Egész más volt minden reggel fölkelni,reggeli,játék,játszótér,és ezek fölváltva..de az,hogy reggel bölcsibe,aztán munkahely,aztán megint vissza bölcsibe a kicsiért...és ha bármi van,akkor is csak egyedül.Ijesztő.Az ember el lavíroz,átvészeli a napokat,heteket,hónapokat,remélve jobb lesz,vagy más...aztán egyszer csak menni kell,el kell kezdeni élni..dolgozni..fizetni..nevelni..egyedül.
Itt áll mellettem.Szeretném teljes bizonyossággal a szemébe mondani,minden rendben lesz.Minden.
De honnan tudhatnám?Megpróbálja jól csinálni az ember,de...annyi a mi van ha,hogy betölti a szobát...és a szívem...és remeg.Ahogy én is..és nem láthatja rajtam..és nevetek rá,és beleharapok a talpába,amitől kacag úgy,hogy belefacsarodik a szívem..Neki több jár...ha beleszakad is minden izmom...és ezért minden éjjel imádkozom.Pedig templomba sem járok.
Egy ideje megint a saját szívdobogásom hallgatom..főleg éjjelente...egészen reggelig..csak egy-egy órát ha alszom.A kicsit szoktam nézni a tv fényében,ahogy alszik...néha fölébred félig,halkan mondja,Anya..és mikor megszólalok,hogy itt vagyok,átöleli a nyakam,és alszik tovább..az orra az orromtól néhány centire van csak,a szeme csukva..mint egy angyal...
..és már nem számít..a ma sem,és a tegnap sem,még a holnapot is leszarom..mert az életben nem szerettek ilyen őszintén.Ó,és igen,tudom,ne temessem magam,és ne csak a gyerekkel,és ne-ne-ne..de én így érzem magam boldognak.Miatta.Senki,és semmi más miatt.Akkor miért ne?Mert az életben nem így tesznek mások?Mert nem így "helyes"?hm..
Ha az életben akár egy dolgot is aszerint tettem volna ahogy a "helyesség" diktálja,nem lenne tetoválásom,nem ő lenne a gyerekem apja aki,lehet még gyerekem se lenne,és sorolhatnám.De van..ez az én életem.Én tettem ilyenné..lehet követ dobálni rám,utálni a tetteimért,kinézetemért,gondolkodásomért..sőt,gyűlölni is lehet.
Csak..egyszer-egyszer érdemes egy másodpercre a másik pillanatnyi helyébe képzelni magunk,hogy milyen lehet...és az ítélkezést ezután megkezdeni.Mert nem könnyű.Mint ahogy senkinek sem az.
Én a kicsinyes félelmeimmel együtt végülis boldog vagyok.Egyetlen apró kis ember miatt.Ahogy célom is,holnapom is,és a tegnapom is miatta van...és a magányos napokon?Majd mélyebben alszom,kevésbé próbálom hallgatni a saját szívdobogásom,és majd egészen közelről nézem a kicsi arcát...
..és minden éjjel után úgyis egy újabb reggel jön.Az lehet,hogy az én reggelem lesz...egyszer majd az enyém.

 :)